Június 17-ei érdekességek

2011.06.17 | Szerző: mmargo
Június 17-ei érdekességek

Alida és Laura napja.  Ma van az Elsivatagosodás és az aszály elleni világnap. 1994. június 17-én fogadták el az ENSZ elsivatagosodás elleni küzdelemről szóló egyezményét.


A világméretű kampány célja, hogy tudatosítsa az emberiség felelősségét a szárazföld pusztulásában, valamint felhívja a figyelmet a nemzetközi összefogás szükségességére, a szárazság világméretű hatásaira.

Hivatalos ENSZ-becslések szerint a sivatagok terjeszkedése jelenleg több, mint egymilliárd ember életét veszélyezteti, és ma már az egész földfelszín egyharmadát érinti. Dél-Európában jelenleg több, mint 300 ezer négyzetkilométer területet fenyeget közvetlenül az elsivatagosodás.

Pusztít a tűz is: évente 600–800 ezer hektár – Korzika szigetével megegyezô nagyságú – mediterrán erdő ég el. Az ENSZ-egyezmény szerint - amely az aszály és a sivatagosodás elleni küzdelemr?l szól - hazánk egész területét aszállyal sújtott térségnek tekintik.

A hazai aszálykárok 2003-ban megközelítették a 100 milliárd forintot.

A Duna–Tisza közi Homokhátságot az ENSZ Élelmezésügyi Világszervezete (FAO) a félsivatagos övezetbe sorolta. Az utóbbi évtizedek aszályos idôjárása okán a talajvíz szintje 3–5 métert is csökkent, a felszíni állóvizek pedig gyakorlatilag eltűntek.

A XX. század elején a Duna–Tisza közén még mintegy 600 természetes tó volt, mára csak a nevük emlékeztet a hajdani vadvízországra és élôvilágára.

Kérdés, hogy mit lehetne tenni az elsivatagosodás folyamatának megfékezésére vagy lassítására?

Az elsivatagosodás összefüggésben van a klímaváltozással, amit pedig leginkább az üvegházhatás fokozódádasá idéz elő. Nem kell mást tennünk, csak káros gázkibocsájtásunkat a minimálisra csökkenteni (közlekedés, fűtés, gyárak), illetve életmódunkat minél energiatakarékosabbá és természetközelibbé tenni. Ezek az apró dolgok óriási jelentőséggel bírnának, ha mindannyian figyelembe vennénk őket, ráadásul életünk is jobb fordulatot venne ezáltal (sport, biciklizés, kirándulások, stb...).


Mai névnapok és jelentésük:

Laura : Latin eredetű, Laurentius magyarul Lőrinc férfinév női párjának, a Laurenciá-nak a rövidülése. A jelentése babérfa, babérkoszorú.

Alida : Német eredetű név, Adelheid rövidülése jelentése nemes.

Adolf : Germán eredetű név. Jelentése nemes, farkas.

Teofil : Görög eredetű név, jelentése Isten kedveltje vagy Istent kedvelő, Isten barátja.

Terézia : Görög eredetű név, Teréz latinos továbbképzése.

Marcián : Latin Martianus név rövidülése, jelentése a Martius nemzetséghez tartozó férfi.

Bató : Magyar eredetű név, jelentése buzogány.

ANNO érdekességek, évfordulók:

771 éve született I. Edward angol király (1272-1307), aki egyesítette Észak- és Nyugat-Wales-t, de Skóciát nem sikerült meghódítania.

211 éve Napoleon Bonaparte egyesítette birodalmát Olaszországgal.

192 éve született Charles Francois Gounod, francia operaszerző (Faust).

173 éve fogadták el Charles Goodyear gumiszabadalmát.

128 éve született Igor Sztravinszkij orosz zeneszerző, a XX. századi európai zene egyik legnagyobb hatású, legsokoldalúbb, legtöbbet vitatott úttörő egyénisége.

125 éve érkezett meg New Yorkba a Szabadság-szobor Franciaország ajándékaként.

107 éve alapította meg Henry Ford a Ford Motor Company-t.

83 éve született Sütő András, erdélyi magyar író (Anyám könnyű álmot ígér).

Elküld Nyomtat Lap tetejére
Hozzászólni csak bejelentkezett felhasználók tudnak.
Ha még nincs regisztrációd, itt regisztrálhatsz.
Kommentek: