A régi szüreti szokásaink a magyar közösségi élet legkiemelkedőbb ünnepei voltak. Ilyenkor az egész évi mezei munka sikerén, a betakarításon érzett öröm is mámoros kifejezésre jutott.
Valamikor a szüret időszakára még a törvénykezés is szünetelt, és a diákok is vakációt kaptak. Sokfelé zeneszó, mozsarak durrogtatása jelezte a nagy eseményt. A gazdát a szüret végén díszes szőlőkoszorúval köszöntötték, amire természetesen a birkagulyásos lakoma, meg a bál következett.
Véletlen-e, vagy nem, ám tény és való, hogy október havára, történetesen kilencedikére esik a Dénesek neve napja. Szófejtő nyelvészeink megállapították, hogy a közkedvelt és elmagyarosodott utónév tulajdonképpen görög eredetű, sőt mi több: a bor és a mámor istenének, Dionüszosznak a nevét rejti. Mindenesetre a népi kalendárium a szüret-idő e jeles napját inkább az időjósok figyelmébe ajánlja, merthogy a mártír püspök, Dénes névünnepe "megmutatja" a telet, ugyanis, ha északról fú a szél, és tiszta az ég, és a csillagok is tündökölve ragyognak: szigorú, kemény tél várható. Ha viszont napnyugat felől fú a szél, és az ég egy kissé felhős, akkor enyhe tél, korai tavasz és bő termés lesz a jövő évben.
Mai névnapok és jelentésük:
Dénes :
Görög eredetű név, Dionüsziosz névből származik. Jelentése Dionüszosznak ajánlott. A görög mitológiában Dionüszosz a bor és a szőlő istene.
Ábrahám :
Héber eredetű név. Jelentése a Biblia szerint: "a sokaság atyja". A pátriárka eredeti neve Abirám (Ábrám) volt. A hosszabb névváltozatot akkor kapta, amikor Isten megígérte neki: "népek sokaságának atyjává teszlek."
Elemér :
Bizonytalan eredetű régi magyar személynév. Régebbi formája: Ilemer. Mai alakjában Vörösmarty Mihály és Jókai Mór újította fel. Származtatják a szláv Velimir névből (elemeinek jelentése: nagy + béke), illetve a germán Elmar névből is (jelentése: nemes + híres), de elképzelhető, hogy finn eredetű, jelentése valaminek az eleje, vezetője.
Andor :
Görög eredetű név, az András régi magyar alakváltozatának, az Andorjás névnek a rövidülése. Jelentése férfiak legyőzője.
Ábris :
Az Ábrahám becézett, kicsinyítőképzős alakjából származik.
Günter :
Német eredetű név, jelentése a harcosok seregének vezére.
Ibrány :
Az Ábrahám név török megfelelőjének, az Ibrahim névnek a régi magyar alakváltozata.
Velmira :
Szláv eredetű Velimir férfinév női párja, jelentése nagy, hatalmas és béke.
Rusztem :
Perzsa eredetű név jelentése, vidéki.
ANNO érdekességek, évfordulók:
462 éve született Miguel de Cervantes spanyol író (Don Quijote)
154 éve Isaac Singer szabadalmaztatta a motoros varrógépet.
135 éve Postai világnap. 1874. október 9-én alapították az Általános Postaegyesületet, melyet később Egyetemes Postaegyesületnek neveztek. Az egyesület a nemzetközi postaszolgálat összehangolása, továbbfejlesztése érdekében jött létre.
65 éve született John Alec Entwistle, a Who basszusgitárosa.
|