Budapest Open a hétvégén

2010.05.12 | Szerző: orad
Budapest Open a hétvégén

Rangos táncversenyt rendeznek a hétvégén Budapesten. Szombaton magyar ranglista, vasárnap pedig nemzetközi versenyeket láthat a közönség.

A Budapesten található Europa Hotels and Congress Center (II. kerület, Pálos u. 2.) ad otthont a Budapest Open nemzetközi táncversenynek 2010. május 15-én és 16-án.

Május 15-én, szombaton délelőtt a művészeti és tánciskolások lépnek parkettre - már reggel 8 órakor nyílnak a kapuk -, valamint délután magyar ranglista versenyeket rendeznek Felnőtt-Ifjúsági korosztályban Standard táncokban és Junior korosztályban Tíztáncban. A ranglistaversenyek parkettpróbája már 15 óra előtt elkezdődik, majd 16 órakor lesz a megnyitó és ezután kezdődik a verseny, ami a tervek szerint este fél 9-ig tart.

Május 16-án, vasárnap rendezik a nemzetközi versenyeket a Gyerek korosztálytól egészen a Senior korosztályig, amelyeken latin és standard táncokban is összemérik tudásukat a versenyzők. A verseny 10 órakor kezdődik és egészen este 9 óráig tart majd. Délelőtt zajlanak a standard versenyek, míg délután a latin táncokon lesz a sor.

A Budapest Open sztárvendégei Lenny Gouwerok és Laura Zmajkovicova lesz, akik a Tiltott szerelem című táncprodukcióval lépnek fel.

A Budapest Open tánciskolás versenyeire 1.000 Ft a belépőjegy ára, míg a többi versenyre 2.500 forintért lehet jegyet váltani. Van lehetőség asztalfoglalásra is az alábbi linken keresztül: www.budapestopen.eu/budapest/dyn/tables.php

 

Elküld Nyomtat Lap tetejére
Hozzászólni csak bejelentkezett felhasználók tudnak.
Ha még nincs regisztrációd, itt regisztrálhatsz.
Kommentek: