Kategóriák
London 2012
Újra fellobban a láng...

Július 27-én kezdődik a nyári olimpia Londonban.
Az egyetlennek |
|
2010.05.02 | Szerző: orad
|
Csak álltam ott tehetetlenül. Pár pillanat volt, vagy pár perc, nem tudom. Nem tudtam segíteni, csak imádkozni, hogy ne történjen meg a legrosszabb. Nagyon féltem, hogy elveszítem azt, aki nekem a legfontosabb: az édesanyámat. Felnevelt, óvott, és nagyon szeretett. Mindig. Még akkor is, ha éppen veszekedtünk és azután egy ideig nem szóltunk egymáshoz. Az én szememben ő erős volt, és megtörhetetlen. Volt már máskor is beteg, de most először láttam védtelennek és kiszolgáltatottnak. Annyira szerettem volna segíteni neki, de nem tudtam. És azokban a másodpercekben még nem is sejtettem – ő sem – milyen nagy esélyt kaptunk a sorstól: mások egy pillanat alatt halnak bele a tüdőembóliába, de ő túlélte. Talán közhely, de mégis leírom: legyen mindennap egy kicsit anyák napja, ünnepeljük őket mindig. Hiszen az édesanyák jót akarnak nekünk mindig - még akkor is, ha néha nem úgy tűnik -, mert szeretnek minket. És számukra a legnagyobb ajándék az, ha boldognak látják a gyermeküket.
|
|
Elküld |
|
Hozzászólni csak bejelentkezett felhasználók tudnak. Ha még nincs regisztrációd, itt regisztrálhatsz. |
| Kommentek: |


