Visszatekintő a Hajdú Kupára

2010.03.04 | Szerző: orad
Visszatekintő a Hajdú Kupára

A hétvégén rendezték Hajdúböszörményben a 8. Hajdú Kupát, és a város először adott otthont nemzetközi táncversenynek.

Az első nemzetközi táncversenyre 14 országból érkeztek párok a hajdúk fővárosába február utolsó napján. Az ifjúsági és felnőtt korosztályban a versenyzők latin és standard táncokban is összemérhették erejüket, míg a senior I. és II. korosztály táncosai standard táncokban küzdöttek a jobbnál-jobb helyezésekért.

A versenynap során néhány percet elraboltam az egyik főszervező, Lukácsi Zsuzsa idejéből, hogy többet megtudjak az először megrendezett Hajdúböszörmény Openről. És persze az előző napon megrendezett Hajdú Kupáról is beszélgettünk.

- Hogyan jött az ötlet, hogy Hajdúböszörményben nemzetközi versenyt rendezzetek?

- Régóta érlelődött a gondolat, és most jött el az ideje, hogy belevágjunk. A város is mellénk állt, a Magyar Táncsport Szövetség is támogatott minket, és legnagyobb örömünkre a nemzetközi szövetség, az IDSF első próbálkozásunkra megadta a jogot a rendezéshez. Külön öröm, hogy a Tiszántúlon ez az első IDSF verseny.

- Gondolom nem véletlen, hogy egy hétvégén rendeztétek meg a magyar ranglista és a nemzetközi versenyt.

- Valóban nem. A ranglista versenyre szépen feldíszítettük a sportcsarnokot, a pontozók is a városban voltak, így egyszerűbb és a költségek szempontjából is kedvezőbb volt két egymást követő napon megrendezni a versenyt.

- A dekoráció valóban szép, az elmúlt években is jártam itt a Hajdú Kupán és hasonlóan igényes volt a csarnok díszítése.

- Egy jól összeszokott csapat dolgozik évről-évre, hogy a táncosok és a nézők jól érezzék magukat nálunk. Szarvas Tibornak, a Salome táncegyesület vezetőjének az első évtől kezdve segítek a szervezésben, de többek között a virágos, a dekoratőr is évek óta ugyanaz. A legnagyobb örömünkre a táncosok szeretnek hozzánk jönni, sokszor halljuk, hogy a mi versenyünk jól szervezett, és igényes a környezet is, ahol megmutathatják mit tudnak. És úgy gondolom ilyen körülmények között talán még a tánc is jobban megy nekik.

- Ez a táncverseny az egyik általános iskola sportcsarnokában van, nem gondoltatok arra, hogy a városi sportcsarnokba vigyétek a versenyt?

- A sportcsarnok sem nagyobb, nem tud több nézőt befogadni. És itt, ha kell több tanterem is a rendelkezésünkre áll, ha kicsi lenne az öltöző a versenyzőknek. És nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a városközpontban van az iskola, így könnyen megközelíthető.

hajdú kupa hajduböszörmény

- Ha már az előbb szóba került az igényesség, akkor meg kell említeni, hogy minden vendég kap egy A/4-es méretű színes, kis füzetet, amelyben benne van az indulók neve rajtszámmal, a tervezett program, képek is vannak a párosokról, és természetesen a támogatók is fel vannak sorolva. Én személy szerint nagyon örülök ennek.

- Évek óta elkészítjük ezt a kiadványt, ezzel is szeretnénk még közelebb vinni a nézőkhöz a táncosokat. Így aki nem annyira járatos a táncban a rajtszám alapján beazonosítva név szerint is szurkolhat a neki szimpatikus párosnak. A Hajdú Kupára és a Hajdúböszörmény Openre is készült egy-egy külön füzet.

- A Hajdúböszörmény Openen senior versenyt is rendeztek az ifi és a felnőtt kategória mellett, ez hogyan jutott eszetekbe?

- Tibor ragaszkodott hozzá, hogy ennek a korosztálynak is rendezzünk versenyt. Talán a következő években már több magyar páros is részt vesz majd ezen is.

- És végezetül egy kicsit személyes kérdés, te milyen viszonyban vagy a tánccal?

- Sajnos nem táncolok, de szeretnék. Egyébként ennek a táncversenynek a szervezésébe egy korábbi televíziós munkám kapcsán csöppentem bele. Akkor ismerkedtem meg Szarvas Tiborral is, akivel azóta elválaszthatatlan munkatársak, barátok lettünk, együtt dolgozunk a sikerért. De szeretném elmondani, hogy van egy 17 éves lányom, aki 5 éve segít nekem itt a versenyen, ő viszont már elkezdett táncolni Tibor egyesületében.

- Így a végén mit is kívánhatnék mást, hogy jövőre újra találkozzunk itt Hajdúböszörményben, a II. Hajdúböszörmény Openen és a IX. Hajdú Kupán, és a mostanihoz hasonló, jó színvonalú versenyen beszélgethessünk a folytatásról!

Kapcsolódó cikkek:

Magyar érmek a Hajdú Kupán

Hajdú Kupa 2010 - Hajdúböszörmény

 

 

Elküld Nyomtat Lap tetejére
Hozzászólni csak bejelentkezett felhasználók tudnak.
Ha még nincs regisztrációd, itt regisztrálhatsz.
Kommentek: