A sok ezer antilop, több száz zebra, zsiráf, varacskos disznó, strucc, varánusz, elképesztő méretű keselyűk, millió szövőpinty, és a jó Isten tudja, még milyen állatok látványa megtette hatását.

Kimerülten érkeztünk szálláshelyünkre. Elalvás előtt még kiültünk a házunk elé beszélgetni. Bőven volt miről. A friss emlékek sorolását hirtelen fura árnyékok zavarták meg. Mivel a szálláshely jól be volt kerítve, ezért nem tartottunk ragadozótól.

Aztán az egyik árnyék különvált a többitől, és belépett a lámpák fényébe. Nem akartam hinni a szememnek: egy sakál volt. Illedelmesen lehajtott fejjel közeledett. Mindent megszagolt, mindenkit megnézett magának. Aztán a többiek is közelebb jöttek. Mi mozdulni sem mertünk. Egyrészt a kíváncsiságtól, másrészt és főleg attól a tudattól, hogy ezek bizony ragadozók a javából.

No nem éppen oroszlánok, de épp elég csontvázat láttunk ma Etoshában, és ezek döntő többsége sakál áldozata volt. Szerencsére kísérőnk épp akkor jött elő a frissen készített vacsorával. Meglátta ijedt kifejezésünket, és nevetve néhány húscafatot dobott a látogatóink elé.

Kiderült, hogy ezek a sakálok minden este jönnek ételmaradékok után kutatni, a turistáktól néhány falatot kuncsorogni. Hamar megbarátkoztunk velük. Szinte kézből lehetett etetni őket, annyira szelídek voltak. Megfordult a fejemben, hogy hajdanán így kezdődött a vadállatok háziasítása.

Az éjszaka mondhatni nyugodtan telt. Csakhogy ébren. Mert egy alvászavarban szenvedő oroszlán tudatosította bennünk kb. 10 percenként, hogy hol is vagyunk most. De nem bántam, hogy nem tudtam aludni. Bár minden bömbölésre görcsbe rándult a gyomrom, mégis szívesen elnézegettem az éjjeli lámpák fényénél, ahogy a sakálok minden ház kukáját hihetetlen profizmussal feldöntik, és átkutatják a belsejét.

Az éjszaka nagy részét kint töltöttem egy kőpadon ülve. Tőlem 10 méterre egy szépen megvilágított itató. Nagyon ügyesen van megoldva, hogy az állatok ne tudjanak beugrani az itatótól a lakóterületünkre. Az egész lényege az, hogy az itató kb. két méterrel mélyebben van, mint a telepünk, és egy drótkerítés van szinte lefektetve, de mégis a levegőben.

Ezen állítólag nem tudnak felsétálni. Bár számomra nem tűnt túl biztonságos megoldásnak, de az itteniek nyilván pontosan tudják, hogyan kell az ilyet megépíteni. Ott üldögélve néztem az afrikai éjszaka élővilágát. Csodálatos élmény volt. A közelben oroszlán bömböl, mellettem sakálok kutakszanak, a vízparton fura élőlények mászkálnak. Minden oly félelmetes, és mégis biztonságos.

Reggel találkoztunk a telepvezetővel. Szívesen mesélt mindenről. Többek között arról is, hogy milyen biztonságos itt bent, bár megemlítette, hogy két éve azon a kőpadon kint töltötte az éjszakát egy olasz férfi. Kissé sokat ivott, és ott aludt el. Reggel a felesége találta meg a széttépett holttestét. Két oroszlán szabadult be valahogy a telepre. Hamarosan meg is találták őket, és ki is lőtték mindkettőt. Bár alapos vizsgálat indult, de a mai napig nem tudják, hogy kerültek be a vadállatok a telepre.

Még három napot leszünk Etoshában, vagyis még két éjszakát itt töltünk. Nem biztos, hogy a padon fogok virrasztani- gondoltam. És jól gondoltam.

dr. Kómár Gyula

Következő rész>>