Kovács Katalinnak a siker a vonzerő

2010.01.29
Kovács Katalinnak a siker a vonzerő

Vannak olyan élsportolók, akik mindenüket odaadnák egy világbajnoki győzelemért, de olyanok is, akik a sokadik diadaluk után sem tudnak betelni a siker érzésével és örömével.

A tavalyi VB-szereplését négy első hellyel "bearanyozó" Kovács Katalin kétség kívül utóbbiak irigyelt társaságának illusztris tagja, aki még azt is elmondhatja magáról, hogy a világbajnokságok történetében nála és a német Fischernél  eddig senki sem gyűjtött be több első helyet - szám szerint 27-et!

- Nem ez volt az egyéni rekordom, hiszen 2006-ban Szegeden hatszor állhattam a dobogó legmagasabb fokán, a tavalyi Dartmouth-i VB azonban mégis csak különleges volt a számomra: 12 évvel korábban, 1997-ben ugyanebben a városban szereztem  meg első érmemet a felnőttek legnagyobb versenyén, bemutatkozásképpen egy ezüstöt - ennek a szép emléknek a felidézésével kezdte Kovács Katalin.

Kovács Katalin

- Nem a számok és a statisztikák bűvöletében élek, ezért nem is szokásom messze kalandozni a tervezésnél. Mostanában sem azzal foglalkozok, hogy vajon sikerülhet-e elérnem a harmincadik világbajnoki vagy a 25. Európa-bajnoki győzelmemet. Egy dolog visz előre, és annál erősebb indíttatásra nincs is szükségem. Huszonhárom éve tartozom ennek a szép sportágnak a kötelékébe és annak is már a 13 éve, hogy a legjobb női kajakozok között tartanak számon, de a siker élményével szerencsére nem tudok betelni.

Nem mondhatni, hogy eddig minden célját meg tudta valósítani,de az elmúlt tizenhárom esztendő történetét és mérlegét élete szép ajándékának tekinti.

- Nagyot ugyan még nem koppantam, de volt úgy, hogy a világot bizony sötétnek láttam magam körül. Sem Athénban, sem Pekingben nem tudtam kihozni magamból a maximumot, pedig mindent megtettem a még nagyobb sikerért. Akkor nehéz volt ezzel szembesülni, ma viszont már csak arra gondolok, hogy mindkét olimpiáról aranyérmesként jöhettem haza, hiszen Janics Natasával 2004-ben és 2008-ban is  elsők lettünk a párosok versenyében.

Idén tehát már 23 esztendeje, hogy elkötelezte magát a sportágával, és bizony sokan szeretnék tudni, hogy vajon  "kitölti-e" a huszonötödiket, amely éppen a londoni nyári olimpiai játékok esztendejére esik...

Kovács Katalin

- Szeretnék eljutni az olimpiára, de egyelőre semmit sem ígérhetek. Tartom magamat az elveimhez, a tervezésben és a versenyzésben is csak lépésekben, a mi nyelvűnkre lefordítva évadokban haladok előre, és most még csak 2010-t írunk. Néhány héten belül betöltöm a harmincnegyediket, de úgy érzem, hogy a fiatalabbakkal a 2010-es világversenyeken is  tartani  tudom majd a lépést. Igaz, amikor szerencsétlenségemre egy rossz lépés miatt megsérült a bokám, egy kicsit elbizonytalanodtam, sőt, a kényszerszünet első napjaiban még a pánikhangulathoz is közel jártam. Nem gondoltam volna, hogy a szokásos másfél hónapos szabadságomat egy újabb másfél hónapos kényszerszünet hosszabbítja meg, de lassan minden lemaradásomat sikerül ledolgozni. A futó, úszó és kondi edzéseken azt tapasztalom, hogy már "95 százalékos" vagyok. A vizet egyelőre csak az úszás jelenti a számomra, hajóba ugyanis a legkorábban, március közepén szállhatok, amikor a törökországi Antalyába utazunk és egy számunkra újdonságot jelentő színhelyen kezdjük el az év első külföldi edzőtáborozását. Így hát a következő hat hetet - bármilyen is az időjárás - idehaza töltjük el.

Kovács Katalin 2010-ben nem készül nagy újításokra. Amúgy semmi sem indokolja, hogy letérjen arról az útról, ami tavaly a sikereihez vezetett. Elvei sem változtak.
Követendő filozófiája továbbra is az, hogy kemény munka és erős hit nélkül nem születhetnek nagy győzelmek. Idei "bizonyítványát" a spanyolországi Európa-bajnokságon, valamint a lengyelországi VB-n elért eredményei alakíthatják ki.
(Szalay Péter/T-Mobile Sporthír Szolgálat)

Elküld Nyomtat Lap tetejére
Hozzászólni csak bejelentkezett felhasználók tudnak.
Ha még nincs regisztrációd, itt regisztrálhatsz.
Kommentek: