Jáksó László hangját a Danubius rádióból ismerte meg az ország, az arcát pedig a Heti Hetesből. Ő az, aki mindig kimondja, amit gondol. Hol viccesen, hol komolyabban.

A rádiók csatájáról nem kérdeztük, hiszen arról úton-útfélen hallhatunk, olvashatunk. Mi arra voltunk kíváncsiak, hogyan lehet átélni, túlélni egy ilyen változást.

- Hogy vagy mostanság? Milyen az élet a Danubius nélkül/után?
- Jól vagyok, én eddig sem akartam rosszul lenni. A körülöttem lévőknek is ezt próbáltam tanácsolni - azt lehet legyűrni, aki hagyja s ebben például sokat húz lefelé, ha valaki sajnálja és sajnáltatja magát. Ezért  nem akartam ebbe belemenni. A mi munkahelyünk is munkahely, a mi munkánk  is munka, nagyjából úgy, mint bárki másé, nem is ér többet más  munkájánál.
Annyira voltunk csak bizonytalanok, szomorúak, mint bárki,  aki látja, hogy az a hely, ahol - az én esetemben - tizenöt éve dolgozik, megszűnik. S ugyanannyira nincs mit moralizálni azon, hogy  máshol dolgozom, mint amikor egy ismerősünk átmegy egyik helyről a  másikra. Olyankor gratulálni szoktunk. A médiában ez valamiért megmagyarázandó, szégyellni való dolog lenne?
Csak abból gondolom,  amilyen hévvel néhány kollégám ezt összevissza magyarázni kezdte, úgy,  hogy azóta sem tisztázták, miért dolgoznak olyan rádiónál, amelyet  korábban korrupcióval vádoltak.
Szóval én jól vagyok, köszönöm.

- Szerinted átsegítheti-e az embereket az érzelmi - vagy akár anyagi - válságokon, ha pozitív elvárásaik vannak?
- Csak az segítheti át őket, nyilván. Senkit sem lehet tönkretenni, csak magunkat tudjuk leírni, de magunkkal szemben tényleg hatásosak vagyunk.  S akkor már mindegy, hogy kire mutatunk rá, mint hibásra - mindenki meg  tudja oldani, hogy mást okoljon saját problémáiért. Így vagyunk  programozva. A baj csak feladat, a döntéseinket csak mi hozzuk, s ha  valami felborul, a törmelékből mindig lehet újat, szépet építeni.

- Mit gondolsz, mennyire kell komolyan venni, odafigyelni mások visszajelzéseire?
- El kell dönteni, kire hallgat az ember, kire nem. Ez nagyjából meg is határozza az életünket, azt, hogy valódi visszajelzéseket keresünk vagy  csak a dicséretet fogadjuk el és a többieket lehülyézzük. Én például  kifejezetten csapódom azokhoz, akik máshogyan gondolkodnak, mint én, másféle életet élnek, mint én. Azt gondolom, hogy a velük folytatott  beszélgetésekből többet lehet tanulni, mint a közeli barátok kedves szavaiból. A barátokkal enni, inni, közös ügyekről dumálni szoktam, az  ellenségek szavait pedig megjegyzem, elemzem. A felületes véleményeket igyekszem szűrni s végül tendenciákat nézek, nem egy-egy odavetett megjegyzést. Senki sem megy haza átöltözni, ha egy részeg ember az utcán rávakkant, hogy ronda ez a kabát. De ha százan mondják...

- Szoktál összegzést készíteni a pozitív és negatív történésekről és levonni a konzekvenciát?
- Egész nap összegzek, tulajdonképpen folyton ezt csinálom. Programozó voltam és kicsit vagyok is, akármilyen hülyén hangzik, az  adatbázis-kezelés a hobbim, azt szeretem a legjobban. Bejövő adatok, statisztikák, ilyesmi. Van, aki erre izgul. Alapvető munkaoptimalizálási elv, hogy amit lehet, ne utólag dolgozzunk fel - a számítógépekkel is így van -, hanem menet közben. A nap végére akár kész táblázatunk is lehet így. Én ezt csinálom fejben.

- Melyek szerinted a valódi értékek?
- Nem tudom. S ráadásul ne is olyan ember tartson előadást az értékekről, aki leginkább arról ismerhető, hogy ázsiai nőt akart dugni. Az ilyesmit  mesélje el az, akinek könnyebb hinni - én csak hiteltelenné tenném  mindazt, amit kimondok erről. Ezt egyébként is mindenkinek magának kell  kibányásznia - egyben biztos vagyok: az, hogy az amerikai filmekből és képeslapokról mi áramlik belénk, hogy milyen ideálokra tanítanak bennünket, még nem feltétlenül a mi életünk.
Mindenkinek magának kell rájönnie, mi teszi boldoggá s egyáltalán nem biztos, hogy ugyanaz, mint  másokat. Van, aki egyedül szeret élni. Van, aki azt szereti, ha a párja folyton veszekszik vele, mert így azt érzi, hogy fontos valakinek. Van,  aki békésen szereti tölteni a napjait. Van, aki három gyereket akar,  van, aki csak azért vállalt gyereket, mert mondták az ismerősök, hogy ilyen idős korban már ezt kell csinálni. Nem lehet mástól megtudni, mi kell nekünk magunknak.

- Boldog embernek tartod magad?
- Igen. Nem vigyorgok állandóan, nem hallok vidám zenét a fejemben, sokat vagyok ideges, néha bizonytalan, nem vagyok arról meggyőződve, hogy a  legjobb helyre születtem a Földön, de nem ezektől lesz boldog vagy  boldogtalan az ember. Még nem vagyok teljesen biztos abban, hogy pontosan tudom, milyen életet akarok élni, de szerintem már arrafelé mozgok. Közeledem.

- Melyik volt eddig életed legszebb napja és miért?
- Nagy baj lenne, ha meg tudnám mondani. Az nem jó élet, amelynek van egy "legszebb" napja. Sok legszebb napom volt, rengeteg, megszámlálhatatlan.  Nyilván az, amikor a kisfiamat kihozták a műtőből, az egyik ilyen volt.  De sok "legszebb" napom termelődik pusztán attól is, hogy süt a Nap és nem történik semmi rossz.

- Szoktál valamilyen "jócselekedetet" véghez vinni?
- Az ilyesmi úgy szép, ha az ember nem meséli el senkinek - még akkor sem, ha így mindenki azt gondol, amit saját magából kiindulva gondolni tud  erről. Egy kínai barátomtól tanultam: nem az összeg számít, viszont  mindenkinek adni kell, nincs jogunk válogatni.

- Ha most megjelenne egy jó tündér, aki teljesíti a kívánságod, mit kérnél?
- Semmit. Azt, amitől rendben van az életem, nem kérhetem - hogy kérjem azt, hogy legyen képességem úgy végiggondolni mindent, hogy mindig a lehető legjobban döntsek? Ezt inkább megpróbálom én elérni.

- Milyen terveid, vágyaid, álmaid vannak az elkövetkezendő egy évre?
- Semmi különös. Jó esetben nem csúcsokra mászkál fel az ember, mert mindegyikről csak újabb csúcsokat lehet látni. Inkább csak úgy tanulgatunk, amíg lehet, gondolkodunk, amíg van mivel. Nem egy évre vannak terveim, hanem az egész hátralévő életemre - de csak annyi, hogy minél többet meg akarok érteni abból, ami bennünk történik. Nem hiszem, hogy a világ kinn van. Egy klimatológus ismerősöm mondta egyszer nevetve, hogy milyen jópofa, hogy a Földet féltjük a felmelegedéstől és  a környezetszennyezéstől. A Föld meg fogja oldani. Lehet, hogy mi kihalunk, de a Föld jól lesz. A buddhisták szerint nincs testünk, nincs semmi, csak a szellemünk létezik, azt kell tanítani. Bennem ez a két dolog összefér: a Föld jól van s mi akkor élünk jól, ha tudjuk:  magunkban kell rendet tennünk. Szerintem.

- És mi lenne az az egy mondat, amit küldenél az olvasóknak ajándékba?
- Isten ments, hogy én mondatokat küldjek bárkinek. Már így is túl sokat merengtem itt az életen. Aki szeret ilyesmin gondolkodni, az sem tőlem várja a szép gondolatokat. Mentségemre szóljon: Te kérdezted. Szép napot kívánok mindenkinek.