A Bradas gitárosa

2010.01.19
A Bradas gitárosa

2001-ben néhány srác összefogott és zenekart alapított. Akkor még Fn Bradas néven. Teltek az évek és lassan klubzenekarrá nőtte ki magát az együttes, amely ma a Bradas nevet viseli.

Kitalálni könnyű, megvalósítani talán kicsit nehezebb, hogy az embernek saját együttese legyen. Kell hozzá bátorság, kitartás, erő. És ami még nem hiányozhat ehhez, az a sikerbe vetett hit, a pozitív gondolkodás. Erről a Bradas gitárosát, Lozsányi Györgyöt kérdeztük.

 Lozsányi György - Bradas

-    Mennyire jellemző ma a pozitív gondolkodás? Mit gondolsz miért?
A pozitív gondolkodás mindenkiben benne van, kérdés, mennyire engedik a körülmények a virágzását. Ma, itt, nekünk nehéz, mert a mindennapi életünkben olyan alapvető dolgok vannak veszélyben, melyekért aggódnunk kell, és az aggodalom nem napfénye a mosolynak. Igazi szerencsés varázsló, aki ilyenkor felhőtlenül és optimistán tud az életére és jövőjére tekinteni. Ettől függetlenül törekednünk kell rá, és azt gondolom, ebben a mai emberek semmivel sem különböznek a tegnapiaktól, vagy a holnapiaktól.  
- Mit gondolsz, fontos az emberek számára a pozitív visszajelzés, vagy aki önmagában kerek egész, annak nincs szüksége rá?
Mindenkinek szüksége van visszajelzésre, legyen az pozitív, vagy negatív. Társas lények vagyunk, magunkat úgy helyezzük el a világban, ahogy mi és mások látnak minket. Aki fontos nekünk, annak jobban adunk a szavára. A döntéseink, ha nem megalkuvások, ezekre épülnek. És egy jó döntés meghozatalához alapvető, hogy magunkkal rendben legyünk. Amennyiben ez így van, helyén kezelhetjük mások visszajelzéseit. A pozitív visszajelzések előre visznek, bátorítanak és motiválnak, míg a negatívak helyre tesznek, elgondolkodtatnak. Ha az énkép rendben, mindkettő előre visz.

Lozsányi György - Bradas

Koncertjeinken a legjobb és legfelemelőbb érzés, amikor az emberek önfeledtté válnak és boldogan élik meg azt a pár órát velünk. Látni lehet, ahogy lassan leolvadnak a gondok az arcokról, és átveszi helyüket a szórakozás, az élvezet, a boldogság. Ez a legpozitívabb visszajelzés, amit csak kaphatunk. Sokszor beszéltük a srácokkal egymás között, hogy már ezért érdemes volt anno hangszert ragadnunk. Pedig akkor még nem tudtuk, hogy erre hatalmunk van, csak a zene számított. De végül ez lett legnagyobb érdemünk. Engem a mai napig minden alkalommal elámít ez a folyamat, és elmondhatatlan, mennyire inspiráló és micsoda energiákat szabadít fel bennünk is! Ahogy a közönség a zenétől, úgy mi tőlük válunk önfeledtté. Ez a kölcsönösség működteti a koncertjeinket, mióta csak zenélünk.

- Neked mit jelent a boldogság fogalma?
A boldogság az a rohangáló kedves állat bennem, amelyet soha nem én zárok vissza a ketrecbe. De kicsit komolyabban! Számomra a boldogság egy társas érzés, a szomorúság sokkal inkább magamnak való. Szeretem az örömöm másokkal megosztani, és mások öröméből meríteni. Egy felszínen lebegő dolog, melyet inkább átélek, mintsem árnyalni tudnám. Amikor történik, megyek vele. Nem elemzem, nem keresem az okát, sem a határait, csak kiélvezem. Épp ezért sosem tudtam jól róla írni. Amit én boldog dalszövegnek, versnek vagy novellának hittem, inkább lett vicces, mint a boldogságról szóló. Amolyan lenyomata az én boldogságomnak.

Lozsányi György - Bradas

- A nap végén szoktál összegzést készíteni a pozitív és negatív történésekről és levonni a konzekvenciát?
Igen, de nem a nap végén. Épp amikor oda jutok. A nagy élmények végén mindig van egy pont, amit én kifulladásnak hívok. Ott megállunk kicsit, és én általában ekkor szoktam visszanézni. Régen elemzőbb voltam, ma elnézőbb és tapasztaltabb vagyok, nincs szükségem minden megfejtésére az elégedettséghez. A konzekvenciáim is tömörebbek, és általában csak a saját viselkedésem formálják, az ítéleteim magam irányában a legkritikusabbak.

- Fontosak a valódi értékek? Mik lennének ezek?

Valódi értékek? Csak ezek számítanak. Anno egy Krisztus nevezetű kópé összedobott nekünk egy jól sikerült iránymutatást, én ezekre gondolok, ha értékekről van szó. Önzetlenül, jól szeretni. Nem tudok így élni, de életem minden percében törekszem rá.

Bradas

- Boldog embernek tartod magad? Jól érzed magad a bőrödben?
A bőröndben? Persze. Boldog vagyok, és szeretem az életem.

- Melyik volt eddig életed legszebb napja és miért?

Nem mentettem el, ebben a formában, így előhívni sem tudom.
Van egy novellám, melyben egy idős bácsi a buszmegállóban megmutatja két kamasz srácnak élete legszebb pillanatát, nos, a valóságban ez nem így működik. De rengeteg dolog van bennem, végtelen, melyekre örömmel emlékezem. Törekszem az ilyenekre, és valódi gyűjtőnek vallom magam.

- Szoktál valamilyen napi jócselekedetet véghezvinni?

Állandó rituálém nincs erre. Jogom sincs megítélni a tetteim, de valójában életem minden mozzanata efelé irányul.

- Szerinted fejleszthető az a képesség, hogy az ember pozitívan gondolkodjon?

Igen, figyelni kell, hogy a dolgok ne ragadjanak el, ne húzzanak le. Ha valami rossz dolog történik, ez a figyelem ránt vissza a normális kerékvágásba. Ki kell kaparni a dolgokból az értékeset, a feleslegest eldobni, a hasznossal élni.

Lozsányi György - Bradas

- Ha most megjelenne egy jó tündér, aki teljesíti a kívánságod, mit kérnél?
Világbékét, mi mást? :-) 

- Milyen terveid, vágyaid, álmaid vannak az elkövetkezendő egy évre?
A jó tündér és a világbéke után magamnak csak az út folytatását kívánom.
A zenekarral most nagyon élvezzük a közös munkát, így a koncertezéstől kicsit elvonulva is, bár hiányzik a közönségünk. Folyamatosan készülnek a saját szerzeményeink, így az évben még ennek a munkának folytatását, rengeteg koncertet, egy teljes stúdióalbumot szeretnénk. Ezekért nem is aggódom. Jó lenne végre találni egy megfelelő méretű koncerthelyet is Budapesten, ahol a közönségünk elfér, ez nehéz dolog ismeretség nélkül.

- És mi lenne az az egy mondat, amit küldenél az olvasóknak ajándékba?

Mondjak valami felemelőt?
- Targonca!

Bradas
 

 A zenekarról bővebben: bradas.hu

Elküld Nyomtat Lap tetejére
Hozzászólni csak bejelentkezett felhasználók tudnak.
Ha még nincs regisztrációd, itt regisztrálhatsz.
Kommentek: