Máté és Anya egy szerda reggel csodálatos hóesésre ébredtek. Amikor meglátták, hogy milyen sok hó esett, nagyon megörültek.

- Menjünk ki havazni – javasolta Máté.

Így aztán a reggeli után felvették az overált, a hótaposót, a sálat, a kabátot, a sapkát, a kesztyűt és egyből útnak indultak. Épp, hogy becsukódott mögöttük az ajtó, Anya hátán egy jó nagy kupac hó landolt.

- Prúúúú..... monda aláfestő zeneként Máté. De alighogy az első támadás érte Anyát, jött a következő, egy még nagyobb hókupac képében!

- Nagyon vigyázz! Ezt még visszakapod!– harsogta Anya és elkezdődött a kergetőzés.

Egymást dobálták a nagyobbnál nagyobb, jól meggyúrt hógolyókkal. Kergetőztek az Opel Ottóra keresztelt autójuk körül, majd kiszaladtak a Duna partra, közben nevetve próbálták egymást eltalálni.

Míg egyszer csak Máté felkiáltott: - Anya, csinálhatok hóangyalt?

- Hát persze! - válaszolta Anya.

Több se kellett Máténak egyből belevetette magát a hóba, Anya pedig elkezdte mondani a jól ismert mondókát:

Ha-ha-ha havazik
He-he-he hetekig
Hu-hu-hu hull a hó
Hi-hi-hi, jaj de jó!


Máténak ritmusra, fel-le járt keze és a lába, amikor pedig felkelt, egy gyönyörű angyalka rajzolódott ki alatta, lenyomatként a hóban.

Még szerencse, hogy mindez az utca végén történt, mert közben észrevették, hogy otthon felejtették a szánkót. Gyorsan visszaszaladtak érte és innentől kezdve Máté alig szállt le róla. Vontatta magát ülve, hamyatt- és hason fekve is. Nagy nehezen kiértek a Duna partra, ahol egy magasabb partszakaszról lehet lesétálni a folyóhoz. Igen ám, de ez az emelkedő most éppen alkalmasnak látszott egy kis szánkózásra.

A sűrű hóesésben Máté felült a szánra és már siklott is, egészen a part széléig. Persze, nem tudott gyorsan csúszni, hiszen elég lankás a domboldal, de ez nem szegte kedvét a mókának. Tucatszor, ha nem többször ment le- és fel a szán, hol Anyával és Mátéval, hol pedig csak Mátéval, jókedvű kurjongatások közepette. Amikor már eléggé elfáradtak, elindultak hazafelé.

Közben megcsodálták a havas tájat: a fákat, a nádast és a fehér háztetőket is. Amikor a kis öbölhöz értek Máté felkiáltott:

- Nézd csak Anya! Egy kicsit befagyott a Duna!

Valóban, az öböl szélén vékony rétegben jég fedte a vizet.

- Próbáljuk ki, hogy betörik-e a hógolyótól – kiáltotta Máté és már dobta is a hógömbölyegét. Persze a jég nem tört be, a többszöri hógolyókból azonban újra jutott Anyának és viszonzásként Máténak is pár.

Amikor hazaértek és vetkőzni kezdtek, egy nagy adag hókupac esett ki Anya kapucnijából beterítve az előszobát, a délelőtti havazás emlékére.

(vvivien)