Díjazták az utánpótlás legjobbjait

2012.01.28
Díjazták az utánpótlás legjobbjait

Gyurta Dániel és Kovács Sarolta a 2011-es év legjobb utánpótlás korú sportolója.

Az Uránia Filmszínházban megtartott Héraklész Gálán díjazták a tavalyi évben kiemelkedő nemzetközi eredményeket elért, 14-23 éves versenyzőket és edzőiket. A szavazás alapján az úszó Gyurta Dániel és az öttusázó Kovács Sarolta volt a tavalyi év legjobbja az utánpótláskorúak között. 

Czene Attila sportpolitikáért felelős államtitkár emlékeztetett arra, hogy a Héraklész Program 2002-es elindítása óta a támogatott sportolók összesen 1336 érmet nyertek a különféle korosztályos és felnőtt világversenyeken, ebből a tavalyi Európa-bajnokságokon 107-et, a világbajnokságokon 49-et. A 2011-ben begyűjtött 156 medálból az aranyak száma 50, az ezüstöké 42, a bronzoké pedig 64 volt, és a versenyzők rekordnak számító, 342 alkalommal végeztek az első nyolc között. Szabó Tamás, az NSI főigazgatója hozzátette: a pekingi magyar olimpiai csapatnak a 30, a londoninak viszont már 70 százalékát adják majd a héraklészes sportolók, s Rióban, 2016-ban ez az arány már száz százalék lehet.

A férfiaknál Gyurta Dániel - aki edzőtáborozás miatt nem vett részt az eseményen - azzal érdemelte ki az összetett elsőséget, hogy a felnőtt nagymedencés világbajnokságon, valamint a rövidpályás Eb-n is aranyérmes lett 200 m mellen. A nőknél abszolút legjobbnak választott öttusázó, Kovács Sarolta tavaly egyéniben junior világbajnoki címet szerzett, a felnőttek között pedig vb-második volt. Most éppen azt a Csipes Tamarát előzte meg, akit a sportújságírók decemberben 2011 legjobb felnőtt női sportolójának választottak. Kovács azon a voksoláson harmadik lett. A Héraklész Program sikerét jelzi az is, hogy Gyurta a felnőttek mezőnyében másodikként zárt az Év Sportolója szavazáson.

A Héraklész Gálán a 2-4 főből álló kiscsapatok versenyében a férfiaknál a 200 méteren ifjúsági világbajnok Tótka Sándor, Hérics Dávid kajak kettest, illetve az ifi vb-n 500 m-en második Lucz Dóra, Nagy Flóra, Farkasdi Ramóna, Horváth Noémi összetételű női kajak négyest választották a legjobbnak. A nagycsapatoknál csak egy győztest hirdettek, itt az U20-as világbajnokságon másodikként végzett női vízilabda-válogatott érdemelte ki az elsőséget.

20 sportágban összesen 107 fiatal sportoló, valamint edzőik részesültek elismerésben. A Héraklész Program keretében jelenleg összesen 1661 – 14 és 23 év közötti – tehetséges sportoló részesül rendszeres állami támogatásban.

 

Férfi egyéni összetett, a legjobbak:

1. Gyurta Dániel (úszás) 

2. Pásztor Bence (atlétika, kalapácsvetés) és Korisánszky Dávid György (kajak-kenu)

3. Herczeg Norbert (ökölvívás)

 

Női egyéni összetett, a legjobbak:

1. Kovács Sarolta (öttusázó) 

2. Csipes Tamara (kajak-kenu) 

3. Németh Zsanett (birkózás) és Joó Abigél (cselgáncs)

 

(Forrás: MTI)

Elküld Nyomtat Lap tetejére
Hozzászólni csak bejelentkezett felhasználók tudnak.
Ha még nincs regisztrációd, itt regisztrálhatsz.
Kommentek: