Krajcsák Márk javítana a helyezésén

2011.12.30
Krajcsák Márk javítana a helyezésén

Krajcsák Márk javítani szeretne a világranglista-helyezésén, hogy kijusson a Világjátékokra.

Felemás évet zárt Krajcsák Márk. A legjobb magyar fallabdás úgy érzi, hogy összességében fejlődött, és jól ment a játék számára, de a szerencse 2011-ben elpártolt mellőle. "Bár a világranglistán a 79. helyen zárom az évet, úgy gondolom, hogy sokat javult  a játékom.  A kiemelt versenyeken a döntő meccseimen több 3-2-es, azaz szoros vereséget szenvedtem, de nem panaszkodom. Bízom benne, hogy 2012-ben jelentősen javítani tudok a ranglistás pozíciómon, hiszen a legjobb 50 körüli helyezéssel lehetek esélyes a Világjátékokon való indulásra” - mondta a Nemzeti Sportszövetség Sajtószolgálatának Krajcsák Márk.

A kétszeres Világjátékok-résztvevő sportoló 2011-es versenyszezonját egy Dél-Afrikában összeszedett vírus is megnehezítette. "Nyáron közel másfél hónapot ki kellett hagynom egy vírusos megbetegedés miatt, így a nagyon fontos alapozás kimaradt, de már a jövőre koncentrálok. Január 6-án indulok Kanadába, ahol megkezdem a 2012-es évet” - tette hozzá a fallabdázó, aki a január 10-én kezdődő vancouveri Világkupán lép pályára.

(Forrás: Nemzeti Sportszövetség Sajtószolgálat)

Elküld Nyomtat Lap tetejére
Hozzászólni csak bejelentkezett felhasználók tudnak.
Ha még nincs regisztrációd, itt regisztrálhatsz.
Kommentek: