Cseh Laci: négyből négy először

2011.12.12
Cseh Laci: négyből négy először

Cseh László a szczecini bravúrok után sem teljesen elégedett.

Egy nappal a szczecini rövidpályás Úszó Európa-bajnokság rajtja előtt a kilencedik kontinensversenyére készülő Cseh László úgy nyilatkozott, hogy mind a négy versenyszámában jó eredményt és helyezést szeretne elérni, tehát egyik rajtját se helyezi a többi elé. A 26. életévét nemrégiben betöltött versenyző ebből a "kottából" úszta végig az egész versenyt, és szokásosan visszafogott előrejelzését túlteljesítve sportága egyik nagy virtuózaként "koncertezett".

A mostani volt a harmadik győzelmi mesterhármasa, de az első olyan téli Európa-bajnokság, ahol négy számban indult és mind a négyben érmet szerzett. Először 2005-ben Triesztben nyert három aranyérmet, másodszor "hazai vizeken", a 2007-es debreceni Európa-bajnokságon. Most Szczecinben előbb a 200 és a 400 méteres vegyes úszás, majd a 200 pillangó döntőjében diadalmaskodott. Mindezek után pedig a bronzérmes ráadásról a zárónapon megrendezett 200 méteres gyorsúszás fináléjában gondoskodott. 

- Számított a szczecini triplázásra, vagy ez a jól sikerült sorozat és a feladatok teljesítésének magabiztossága még a kivitelezőt is meglepte? - kérdezte a Lengyelországban szerepelt magyar válogatott legeredményesebb úszójától a T-Mobile Sporthír Szolgálat munkatársa.

- A szükséges edzésmunka elvégzése mellett egy kis szerencse is kellett ahhoz, hogy minden ilyen szépen összejöjjön - hangzott a Kőbánya SC versenyzőjének szerénységet tükröző válasza. - Most tényleg minden passzolt,  bejöttek az újítások, megfelelő volt a mentális ráhangolódás és az étrendemre sem lehet kifogás. 

- Az érmek számával és "minőségével" nyilván csak elégedett lehet, de a teljesítmény osztályzata - mint mindig - az időeredményektől is függ...

 

- Ez így igaz. Amit a 200 és a 400 vegyesen mutattam, azt nem túlzó szerénységgel csak amolyan iparos munkának minősíthetem, kiváló mestermunkának semmiképpen sem. Ráadásul még bakiztam is, amikor méretet tévesztettem az úszónadrágom kiválasztásánál, aminek szorítása miatt a táv végén már alig éreztem a lábaimat. Nagy baj azért nem történt, de ebből az esetből is tanultam. A 200 pillangón elért időmre, az országos csúcsomra és a jó erőbeosztásomra viszont maradéktalanul büszke lehetek. Úgy néz ki, hogy még mindig tudok javítani a legjobbamon. 

- Múlt szerdai nyilatkozatából az is kiderült, hogy mindent bele akar adni Szczecinben, noha tudja, hogy alig néhány nappal később Atlantában is nagy produkcióra lesz szüksége az e hétvégi USA-Európa szuperviadalon. Sikerült mindent kihozni magából és ha igen, akkor a fáradtsági görbéje milyen magasra szökött fel? 

- Az a jó hír, hogy egyik döntőm után sem éreztem úgy, hogy magamtól ki sem tudok jönni a medencéből. Keményen hajráztam, de nem úsztam ki magamat, és minden új nekirugaszkodásnál azt éreztem, hogy szinte tökéletesen regenerálódva folytatom a versenyt. Erre és a "TOP" minősítésű pillangó döntős teljesítményemre a jövőben építeni lehet. 

- Milyen versenyszámok és mekkora tudású ellenfelek várnak az EB magyar hősére a tengerentúlon és vajon mire lehetnek elegendőek a mostani idők az amerikaiak ellen?

- Úgy tudom, hogy az amerikai úszó elit szinte teljes létszámban képviselteti magát. A versenyprogramom csak a csütörtöki egyeztetés után válik véglegessé, de eddigi információink szerint az első versenynapon a 400 vegyesen és a 100 pillangón rajtolok, a másodikon pedig 200 pillangón és 200 vegyesen. 

- Ez így első hallásra meglehetősen nagy kihívásnak tűnik!

- Az biztos, hogy most a két vegyes úszó számban mindenképpen jobb teljesítményre lesz szükség. Ilyen terhelésű feladattal még nem találtam szembe magamat, de egyszer egy ekkora megmérettetést is be kell vállalni.

- Nyilván az Atlantába vezető úton újra a versenyzésre összpontosít majd, de gondol azért néha-néha a közelgő Karácsonyi ünnepekre, a pihenésre és a megnyugvásra is?

- Bevallom még nem, mert most tényleg csak a közelgő nagy verseny foglalkoztat. Hazaérkezésünk után következhet a kikapcsolódás, azok a napok, amelyek - ha csak átmenetileg is - nem az úszásról szólnak.

(Forrás: T- Mobile Sporthír Szolgálat/ Szalay Péter)

 

Elküld Nyomtat Lap tetejére
Hozzászólni csak bejelentkezett felhasználók tudnak.
Ha még nincs regisztrációd, itt regisztrálhatsz.
Kommentek: