Sík Olga Szeretetkoncert

2011.12.02
Sík Olga Szeretetkoncert

Zséda és Zorán is fellép a Sík Olga Szeretetkoncerten Budapesten.

Koncertet adnak Sík Olga énektanár születésének 100. évfordulója alkalmából egykori tanítványai vasárnap este Budapesten, a Duna Palota dísztermébenFalusi Mariann, Csepregi Éva, Szekeres Adrien, Zséda vagy Zorán mind ugyanannak az embernek köszönhetik, hogy a zenével egy életre elköteleződtek, egykori tanáruknak, Sík Olgának. "Olgi a hazai művészvilág meghatározó hangképző-énektanára volt, 75 éven át számtalan növendékének adott hitet, erőt és ... hangot!" - idézi a tanítványokat a szervezők által kiadott közlemény.

Mint írják, Magyarországon szinte nincsen olyan előadó-énekes, aki - műfajtól függetlenül - ne járt volna Sík Olgához hangképzésre, énektanulásra. Fontos volt számára, hogy a könnyűzenei műfaj szereplői is ugyanolyan képzésben részesüljenek, mint az operaénekesek, így a hazai zenei élet színe-java megfordult Pozsonyi úti otthonában. Nála tanult énekelni például Kincses Veronika, Katona Klári, Janza Kata, Náray Erika, Illényi Katica, Dukai Regina, Zoltán Erika, Bíró Ica, Presser Gábor és Gerendás Péter, Komár László és Geszti Péter is. 

A Sík Olga Szeretetkoncert fellépői között van Falusi Mariann, Csepregi Éva, Szekeres Adrien, Sárközi Anita, Kádek Heny, Pitti Katalin, a Cotton Club Singers, Buváry Lívia, Dévai Nagy Kamilla, Kukely Júlia, Turi Lajos, Fried Péter, Gyarmati István, Sárik Péter, Blum József és Zorán.

(Forrás: MTI)

Elküld Nyomtat Lap tetejére
Hozzászólni csak bejelentkezett felhasználók tudnak.
Ha még nincs regisztrációd, itt regisztrálhatsz.
Kommentek: