Kategóriák
London 2012
Újra fellobban a láng...

Július 27-én kezdődik a nyári olimpia Londonban.
Budapesti Karácsonyi Vásár |
|
2011.11.26
|
December 30-áig vár mindenkit a Vörösmarty téren a Budapesti Karácsonyi Vásár. November 18-án nyitotta meg kapuit a 13. Budapesti Karácsonyi Vásár - a hivatalos megnyitót november 24-én tartották -, amelyen 130 árus vesz részt. A hagyományőrző fővárosi karácsonyi vásáron megújult faházakban várják az érdeklődőket, hogy kényelmesebb és biztonságosabb nézelődést biztosítsanak a számukra. A hagyományos programok mellett idén a magyar ünnepi ízeken is végigkalauzoló gasztronómiai kalandtúra várja a látogatókat. A magyar kultúra, a hungarikumok, a gasztronómia és az ünnepi szokások jegyében szerveződő vásáron az idén 12 fiatal kézműves, illetve iparművész is lehetőséget kap a bemutatkozásra. A becslések szerint évente mintegy 600 ezer ember kíváncsi a vásárra, és ebből 40 százalék külföldről érkezik.
A fesztivál egyik különlegessége, hogy a szokásos kenyérlángos, kürtős kalács, kolbász és forralt bor mellett, idén először helyet kapnak a magyar ünnepi ételek, köztük a káposzta, a bejgli és a hal is. Az óriás fenyőfa tövében művészeti szakiskolák által elkészített betlehemi jelenet fogja várni a látogatókat advent első vasárnapjától, azaz november 27-étől. Ezen a vasárnap estén lesz az ünnepélyes bemutatója a Gerbeaud Ház épületén annak a varázslatos fényjátéknak, amely a szokásos kalendáriumot váltja fel. A fényjáték minden este 18 és 20 óra között lesz látható. A délelőtt 10 órától este nyolcig látogatható vásár történetében először a Vörösmarty téren is fellobban a Béke lángja, amely cserkészek jóvoltából élő láng formájában érkezik december 11-én a fővárosba a betlehemi Születés Bazilikából. Az adventi koszorú gyertyáinak meggyújtását minden vasárnap egy különleges flash-mob akció fogja kísérni. A Máltai Szeretetszolgálat "A kis gyufaárus lány" meséje által inspirált jótékonysági akcióval készült: a látogatók gyufásdoboz vásárlásával segíthetik a rászoruló gyerekeket. A kezdeményezéssel összhangban egy kiállítás is nyílik a téren felállított játszóházban, ahol óvodások és kisiskolások - a mesét életre keltő - faliképei kapnak helyet.
A karácsonyi "vásárséta" a népi és vallásos elemeket is ötvöző ünnepi szokások eredetén kalauzolja végig a vásár látogatóit, akiknek a szervezők ingyenes vezeték nélküli internet kapcsolatot, a kitelepülő árusok pedig a Budapest Kártya fejében 10 százalékos kedvezményt biztosítanak. Hagyományteremtő jelleggel a szervezők idén külföldi "díszvendéget" is hívtak a vásárra. Elsőként Belgium kapott lehetőséget a bemutatkozásra. A belga nagykövetség részvételével külön belga pavilonokban ismerkedhetnek meg a látogatók az ország ízletes söreivel, csokoládéival, karácsonyi díszeivel. A Vörösmarty téren sétálók Belgiumhoz kapcsolódó kvízt is kitölthetnek, mellyel tesztelhetik az országról szerzett ismereteiket és apró ajándékokra is szert tehetnek.
(Forrás: MTI; Fotók: MTI/Mohai Balázs) |
|
Elküld |
|
Hozzászólni csak bejelentkezett felhasználók tudnak. Ha még nincs regisztrációd, itt regisztrálhatsz. |
| Kommentek: |




