Ajándékozás

2011.11.27 | Szerző: orad
Ajándékozás

A kevesebb néha több. 

 

Az emberek elköltik minden pénzüket, sőt néha többet is, mint amennyi van. Megvesznek mindent, amiről úgy gondolják, hogy nagyszerű ajándék lenne szeretteiknek. Így kerülnek plazmatévék, DVD lejátszók, számítógépek és egyéb tárgyak a karácsonyfák alá. Aztán néha már az ajándékbontásnál sem felhőtlen az öröm. Mert a gyerek ugyan megkapta azt a játékot, amit még az ősszel kinézett az egyik üzletben, de azóta már megjelent egy jobb. És természetesen neki az a jobb kellett volna. Mert a Dávid a szomszédban azt kapta meg. És a Bence is. Így hiába vásárolt anyuka, apuka, meg a nagyi karácsonyra, mégsem igazán boldog az ünnep. Megvesznek mindent, amit csak tudnak, és valami mégsem jó. 

Mi inkább apróságokat veszünk egymásnak. És nemcsak azért, mert nem vagyunk gazdagok. Hanem azért, mert ha veszek egy meleg papucsot az anyukámnak, - hogy ne fázzon a lába télen - a keresgélés közben folyamatosan rá gondolok. És szeretettel veszem neki azt a papucsot. Vagy sálat. Vagy kesztyűt. Vagy bármit. Mert nem az ajándék nagysága és értéke a lényeg. Hanem az a gondos szeretet amivel veszem. 

Mert nekünk ajándék az is, hogy együtt készülődünk a karácsonyra, együtt készítjük el az ünnepi ételeket. És együtt töltjük azt a három napot békében és szeretetben.

Mert az őszinte örömöt, szeretetet nem lehet pénzért megvenni. 

Ezt ők is tudják. Csak elfelejtik.

Elküld Nyomtat Lap tetejére
Hozzászólni csak bejelentkezett felhasználók tudnak.
Ha még nincs regisztrációd, itt regisztrálhatsz.
Kommentek: