Kategóriák
London 2012
Újra fellobban a láng...

Július 27-én kezdődik a nyári olimpia Londonban.
Cselgáncsmúzeum nyílt Óbudán |
|
2011.10.25
|
Megnyílt a cselgáncssport második európai múzeuma Óbudán. Ozsvár András, az Óbudai Judo Club elnöke - korábbi olimpiai és világbajnoki bronzérmes - elmondta, hogy a számos magyar relikviát bemutató állandó tárlat a kerületi önkormányzat és magánemberek támogatásával jött létre, köztük a dzsúdót egy évszázada Magyarországon meghonosító japán Szaszaki Kicsiszaburo unokájával. "Itt látható többek között Braun Ákos 2005-ös világbajnoki aranyérme, az olimpiai bajnok Kovács Antal dzsúdóruhája, a saját érmeim, továbbá legalább tíz szenior vb-arany" - tette hozzá Ozsvár András. Sodzsi Nagamija a megnyitón a beszédében kifejtette, hogy nagyapja annak idején részt vett Tokió oktatási rendszerének kidolgozásában, és néhány tankönyve az óbudai kiállításon is megtekinthető. A magyar szövetség nevében Tóth László elnök tolmácsolta a nemzetközi szövetséget vezető Marius L. Vizer üdvözletét. "Az egyre gyűlő érmek mellett ez a szentély is jelzi, hogy a magyar dzsúdó végképp felnőttkorba lépett". A Farkastorki úti múzeum a Japánban és Franciaországban található után a világ harmadik hasonló jellegű intézménye. (Forrás: MTI) |
|
Elküld |
|
Hozzászólni csak bejelentkezett felhasználók tudnak. Ha még nincs regisztrációd, itt regisztrálhatsz. |
| Kommentek: |


