Kategóriák
London 2012
Újra fellobban a láng...

Július 27-én kezdődik a nyári olimpia Londonban.
X. Kistelek Open a hétvégén |
|
2011.09.13 | Szerző: orad
|
Tizedik alkalommal rendezik meg a Kistelek Open nemzetközi táncversenyt a hétvégén. Tizedik alkalommal rendezik meg a Kistelek Opent, amely idén az Open versenyek mellett az Ifjúsági Tíztánc Európa-bajnokság házigazdája is lesz. Péntek délutántól vasárnap estig koptatják a városi sportcsarnokban a parkettet a jobbnál-jobb táncosok, a kontinensviadalt szombaton rendezik. 25 országból érkezett nevezés az Ifjúsági Tíztánc Európa-bajnokságra, Magyarországot a Hegyes Bertalan, Kis Violetta páros képviseli. Hegyes Bertalan a verseny sajtótájékoztatóján elmondta, egész nyáron az Európa-bajnokságra készültek, nagy hangsúlyt fektettek az erőnlétük javítására, fejlesztésére. Szeretnék, ha a verseny már "rutinból" menne és kihoznák magukból a legjobbat. Kis Violetta hozzátette, nagyon sokat jelent nekik, hogy hazai közönség előtt táncolhatnak. Az a céljuk, hogy ott legyenek a legjobb 12 között, de mindent megtesznek azért, hogy akár a döntőben is szurkolhasson nekik a hazai közönség. Törökgyörgy József a X. Kistelek Open főszervezője bízik abban, hogy az idén is remek hangulatú lesz a verseny. Elmondta, kedd reggelig összesen 449 páros adta le a nevezését a különböző kategóriákban. Az International Standard Openre 83, az International Latin Openre 82 páros nevezett, és szép számmal lesznek senior és ifjúsági korú kettősök is. A verseny történetében egyébként másodjára fordul elő, hogy háromnapos lesz a viadal. Pénteken 17 órától, szombaton 10 órától lépnek parkettre a táncosok, vasárnap pedig a délelőtti Basic versenyek után 14 órakor kezdődik a program. Törökgyörgy József hozzátette, hogy az Ifi Eb egyben felkészülés is a jövő évi versenyre, hiszen 2012-ben a juniorok világbajnokságának ad otthont Kistelek. 2002-ben, amikor megrendezték az első nemzetközi versenyt, nem gondolták, hogy egy ekkora eseménnyé növi ki magát a kezdeményezés, de a két világverseny rendezési joga is azt mutatja, hogy a nemzetközi szövetség is elismeri a munkájukat, az erőfeszítéseiket. |
|
Elküld |
|
Hozzászólni csak bejelentkezett felhasználók tudnak. Ha még nincs regisztrációd, itt regisztrálhatsz. |
| Kommentek: |


