Pár hete, tanítási idő után felhívott a középiskolás gyermekem, hogy később ér ma haza, mert elmegy segíteni az egyik osztálytársa nagymamájának behordani a téli tüzelőt.

Egész nap esett az eső, úgyhogy este, mikor hazaért még a pólója is nedves, vizes volt. A dzsekijéről és a pulóveréről nem is beszélve. Átfagyva, dideregve, fáradtan esett be az ajtón, de a szeme csillogott a jól végzett munka örömétől.

Csináltam neki egy forró fürdőt és egy csupor mézes-citromos teát, amit elkortyolgatott a fürdőkádban. Ezután száraz ruhába öltözött és boldogan mesélte, hogy már több mint a felét behordták a tüzelőnek a kamrába és másnap még befejezik.

Figyeltem ahogy mesélt, s közben elkalandoztak a gondolataim.

Ma mást sem hallani a médiából, csak azt, hogy a mai fiatalok mennyire kivetkőztek magukból. Agresszió, verekedés, tanár verés... Szemtelenek, tiszteletlenek, stb.

Számtalan ellenpéldát tudok felhozni. Többször láttam, amint nem éppen bizalomgerjesztő külsővel rendelkező ifjak segítettek öreg néniknek, bácsiknak fel- és leszállni az autóbuszról, villamosról.

A múltkor is egy emós kamasz segített egy bácsinak átcipelni a nehéz szatyrokat az úttesten és elkísérte a buszmegállóba.

Talán a jó dolgokat is észre kellene venni, és nemcsak a rosszra koncentrálni!