Csillagos augusztusi nyár este van. A levegő alig moccan.

Egy-egy autó elsuhan az úton, de alapjában véve csendes az este. Hallani a tücsök ciripelést. A levegő pedig egészen felfrissült a délutáni meleg után. Csak állok az ablakban, nézem a hegyoldal fényeit, és a csillagokat. Szeretem az ilyen augusztusi estéket. És van a levegőnek valami olyan különleges illata, ami nincs máskor, csak augusztusban. 

Sok-sok augusztusi emlék jut eszembe, régiek és nagyon régiek. A legtöbb valahogy szépnek hat. Vagy csak a képzeletem játszik velem, és a távolság mindent megszépít? Még a rossz döntéseket is? De talán nincsenek is rossz döntések. Csak döntések. Amit az adott pillanatban jónak gondoltunk, majd később megbántunk. Mert utólag már sokkal okosabb az ember.

Szeretem ezt a lakást, mert szép a kilátás. Emlékszem amikor először beléptem az ajtón egy meleg augusztusi délutánon. Rögtön azt éreztem, hogy itthon vagyok. Pedig amikor beléptem az épületbe, a lépcsőházban, a földszinten finoman fogalmazva sem volt jó illat. Majd az általam túlzottan nem szeretett lifttel kellett feljönni a tizedikre. És mégis amikor kitárult előttem a lakás ajtaja elfogott egy érzés. Amit azóta is sokszor érzek. Leginkább akkor, amikor többnapos távollét után érkezem vissza.

Egy augusztus döntésemnek köszönhetem ezt a lakást. Egy jó döntésnek. És még akkor is így gondolom, amikor a bank éppen leemeli a csillagos eget közelítő svájci frankos törlesztőrészletet. Egyszer-kétszer persze már elgondolkodtam azon, hogy mi lett volna, ha nem így döntök. De mindig arra jutok, hogy jól döntöttem. 

És egyébként is, ha nem így döntök, akkor most lehet, hogy nem is láthatnám a csillagokat és nem érezhetném a levegő üdeségét. Mert vannak helyek, ahonnan nem látni az égboltot, a csillagokat, és a levegő sem frissül fel ilyen könnyedén. És mennyi nagyszerű embert nem ismerhettem volna meg! És talán ezek a sorok sem születtek volna meg...