Sanghaj vendégei voltak a világ legjobb úszói július végén.

A magyar csapat egy arany és négy bronzéremmel tér haza a kínai metropoliszból. Lehetett volna több érmünk? Igen. Lehetett volna kevesebb érmünk? Igen. Mi magyarok hajlamosak vagyunk fanyalogni a tények alapján. Pedig...

Vitathatatlan, hogy 2010-ben a margitszigeti úszó Európa-bajnokság nagyon eredményes volt. A magyar úszók 13 érmet szereztek a hazai medencében: hat aranyat, négy ezüstöt és három bronzot. Kicsit mienk volt a világ. De csak egy kontinensnyi része.

2011-ben Sanghaj adott otthont a világbajnokságnak. A világ legjobb úszói csaptak össze a medencében, ahol ott voltak az öreg kontinens legjobbjai is, természetesen a magyar úszókkal. Egy arany és három bronzérem lett a termés a medencében. (A negyedik bronzot hosszútávúszásban szereztük.) Az Európa-bajnoksághoz képest kevésnek tűnik. De ez most ennyi lett. Megjegyzem tőlünk nagyobb országok: Kanada, Japán, Lengyelország aranyérem nélkül maradtak, érmük is alig volt, de például Németország is csak egy aranyat nyert és azt sem a medencében. És ahelyett, hogy leírnánk a magyar úszókat inkább szeressük őket továbbra is. Mert megérdemlik.

Miért? Mert rengeteg munkájuk van abban, amit elértek. És aki most fanyalog, hogy csak ennyit tudnak, az álljon oda a tükör elé és kérdezze meg magától, hogy van-e valami amiben ő a világon az ötödik, vagy a tizedik. Az a gyanúm, hogy kevesen tudják elmondani magukról, hogy a világ élvonalába tartoznak bármiben. Aki pedig igen, annak eszébe sem jut., hogy bírálja ezeket a fiatalokat - vagy akár más embereket az élet bármely területén -, hiszen a legjobbak tudják, hogy mennyi munka van abban, hogy odajutottak ahol vannak, mennyi nehézséggel kellett szembenézni, és hogy a sikert nem adják ingyen és néha milyen apróságokon múlik.

És mennyin múlik a siker? A medencében néha századokon... És erről magyar úszók is tudnának elég sokat mesélni. Például Güttler Károly. Vagy éppen a Sanghajban is versenyző Takács Krisztián és Gyurta Dániel. Dani 2009-ben Rómában mindössze egy századdal nyert az amerikai Shaentau előtt...

Persze én is szomorkodtam egy kicsit, hogy egy-két versenyzőnek nem úgy sikerült a világbajnokság mint ahogyan vártuk/vártam, vagy ahogyan ő is várta. De ettől még nem dől össze a világ. Most nem jött össze, de ez nem azt jelenti, hogy máskor sem fog. Majd az edzők, szakemberek elemzik a történteket, levonják a megfelelő tanulságot és ezek alapján dolgoznak tovább. Mert az idő nem áll meg. Megy tovább. És egy év múlva ilyenkor már a londoni olimpián ugranak medencébe az úszók.

Azt gondolom, azzal, hogy szinte egy karnyújtásnyi távolságban lesz tőlünk az olimpia ez sokaknak szárnyakat ad majd. Meg ott lesz egy kis dac is, hogy meg akarják mutatni, hogy jobbak, mint ahogyan most azt gondolnánk. Mert fiatalok és sikerre éhesek. És a siker érdekében hajlandóak áldozatot hozni. És abban is biztos vagyok, hogy szükségük van a szeretetre - a Margitszigeten hét napon át testközelből láthattam mennyire hálásak érte -, és meghálálják majd, nem maradnak adósaink. Lehet hogy lesz aki nem a jövő évi olimpián, de az akkor majd később. 

A siker felé vezető út néha nagyon rögös. De aki nem adja fel, küzd és végig megy rajta, az elnyeri méltó jutalmát.