Ha futok a busz, a villamos után, az esetek többségében elérem. És nem feltétlenül azért, mert gyors vagyok...

Néhány nappal ezelőtt a 206-os buszra szálltam fel a Nyugatinál. Amikor a busz megállt Budán, mielőtt az Árpád fejedelem útjára kanyarodott, láttam, hogy a 160-as busz éppen előttünk megy. Az utóbbi járat mindössze 100-200 méterre tesz le a lakásomtól, ezért nagyon szerettem volna rá átszállni. A két busz három megállóval arrébb, a Kolosy téren érte be egymást. Gyorsan leszálltam a 206-osról az első ajtón, de mire odaértem a másik busz hátsó ajtajához addigra becsukódott. Csalódottan fordultam meg, gondoltam visszaszállok a 206-osra, de magam sem tudom miért hátranéztem és láttam, hogy a busz ajtaja mellett villog a zöld gomb, vagyis ki tudom nyitni! A sofőr észrevette, hogy át akarok szállni! Gyorsan megnyomtam az ajtónyitót és fellibbentem a buszra, és közben intettem a sofőrnek, hogy köszönöm.

Nem ez volt az első eset, hogy szerencsém volt. Hogy a sofőr megvárt, vagy kinyitotta az ajtót. És tudom, hogy nem is ez volt az utolsó alkalom.

Sokszor szidják az emberek a BKV-t, de a saját tapasztalatom az, hogy a legtöbb járművezető figyel a le- és felszálló utasokra, a jármű után szaladókra. A legtöbbször megvárják őket. Főleg azokon a vonalakon, ahol ritkábbak a járatok. És emberségesek a sofőrök, mert ők is emberből vannak. Természetesen én is jártam már úgy, hogy elment az orrom előtt egy busz, vagy egy villamos. És többször bosszankodtam is. De nyilvánvaló, hogy mindenkit nem várhatnak meg, valamikor el kell indulni, hiszen ott a menetrend. És nem nagyon találkoztam még olyan járművezetővel, aki szándékosan borsot akart törni az utasok orra alá azzal, hogy minden igyekezetük ellenére otthagyja őket.

Az az utas, aki mindig morgolódik, mert ő állandóan lemarad, próbálja ki, hogy mondogatja magában: úgyis elérem a buszt/villamost! Lehet, hogy elsőre nem sikerül, de előbb-utóbb igen... Nálam bejött - és legtöbbször bejön - a pozitív gondolkodás...