E nap azon ünnepek egyike, melyet már egyre ritkábban tartunk mi nagyvárosiak. Ha tartunk egyáltalán. Szemben a vidéki, hagyományőrző falvakkal, városokkal, ahol szinte az év minden időszakára jut ünnepelni, megemlékezni való.

Nézzük, mit is tudunk Vízkereszt ünnepéről.

Vízkereszt: másnéven „epifania”, egy keresztény ünnep, ideje általában január 6.-a, bár sok helyen a legközelebbi vasárnapon ünnepelnek. Az epifania görög eredetű szó, jelentése „megjelenni, feltűnni”.

Epiphania Domini, a római katolikus naptár szerint, azaz az Úr megjelenésének napja. Ekkor nyilvánították ki a pogány népeknek Jézus születését. A templomban történt tömjén és vízszentelést követően, a plébános meglátogatja híveit, megáldja azok házát, jószágát, háza népét.

A nyugati egyházakban három eseményt ünnepelnek: a napkeleti bölcsek (Háromkirályok-Gáspár-Menyhért-Boldizsár) látogatását az újszülött kis Jézusnál, a Jézus által véghezvitt első csodát a kánai menyegzőn, valamint Jézus Jordániában töltött gyermekkorát megkeresztelkedéséig. Ezt tartják a karácsony zárónapjának, ellentétben a keleti egyházzal (Julian naptár), ahol EZ a karácsony napja.

Az 1499. évi boroszlói szertartáskönyv szerint a szentelt víz használ a dögvész, a méreg ellen, sőt a béka és a mérges férgek ellen is, és ha igazi pap szenteli, egész évben nem romlik meg.
A víz és a tömjén szenteléséből alakult ki a házszentelés, amelyre már Mátyás idejéből van emlékünk.

A népszokás az volt, hogy ezen a napon a király megajándékozta Buda és a palota népét. Ez úgy történt, hogy megjelent az összes főúr, a palota minden tisztje, szolgálója, az eseményhez illő módon ünneplőbe öltözve a fogadóteremben. Egyesével járultak Mátyás elé mesterségük szerszámával, aki egy nagy asztalról választotta ki ajándékukat.

A néphagyomány időjóslába is bocsátkozik e napon: ha esik az eső, hosszú lesz a tél, ellenben ha hideg van, korai tavaszra számíthatunk.


Érdekes végiggondolni, hogy tulajdonképpen végig kíséri életünket a megszentelt víz, hiszen kisgyermekként, a keresztelőn is ezzel áld meg a pap, régen a bölcsőt is „meglocsolták” vele, kapott a menyasszony koszorúja is, és halálunkkor is ebből vet keresztet ránk.

(jr)