Márton-napi libás receptek, hogy a következő esztendőben bőven ehessünk, ihassunk: "Aki Márton-napon libát nem eszik, egész éven át éhezik" - tartja a néphagyomány.
Márton-napon országszerte lakomákat rendeztek, hogy egész esztendőben ehessenek, ihassanak az emberek. Ilyenkor vágták le és sütötték meg a meghizlalt, tömött libát, ''Márton lúdját'', mert úgy tartották: ''Aki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik''. Ezért a szárnyasok, a ludaskása, a libahús fogyasztása hagyományos eledel Márton-napon (mikor Mártont püspökké választották, ő szerénységből, alázatosságból bebújt a libák óljába, hogy ne kelljen a magas méltóságot elvállalnia. A ludak gágogása azonban elárulta rejtekhelyét.) A néphiedelem azt tartotta, ezen a napon minél többet iszik valaki, annál több erőt és egészséget vesz magához, ezért ekkor verték csapra az újbort is, hiszen annak Márton a ''bírája''. A nagy lakomát az is indokolta, hogy a középkorban a hónap közepén kezdődött el a karácsony előtti negyvennapos böjt, ez volt tehát az utolsó alkalom a nyilvános húsfogyasztásra.
A Márton-napi finomságok nem éppen a sovány, zsírszegény, kalóriaszegény ételek közé tartoznak, bár, ha pecsenyelibából (nemtől függetlenül a 9 hétnél nem idősebb, fehértollú liba) készül az ünnepi étek, fele annyi kalóriát tartalmaz. Persze a mennyiség mellett fontos a liba elkészítési módja is, hiszen a különböző konyhatechnológiai eljárásokkal módosítható annak energiatartalma. Íme egy-egy recept, ami az egészséges táplálkozás irányelveinek figyelembevételével is - vagy pont ellenkezőleg - beilleszthető az ünnepi menübe, mind elkészítését, mind energiatartalmát tekintve.
Borsikafüves libasült
Hozzávalók (4 személyre): 1/2 db pecsenyeliba, só, köménymag, borsikafű
Elkészítés: A pecsenyelibát megtisztítjuk, megmossuk, kívül, belül megsózzuk, letakarva, másnapig állni hagyjuk. Tepsibe tesszük, megszórjuk köménymaggal, alá és mellé friss borsikafűszárat vagy szárított borsikafüvet teszünk. Kevés vizet öntünk alá, és saját levével locsolgatva sütőben megsütjük. A megsült libát feldaraboljuk, párolt vörös káposztával és burgonyagombóccal tálaljuk.
Libasült
Hozzávalók (4 személyre): 1/2 db pecsenyeliba, 4-6 kis alma, 4 ágacska fekete üröm, 2 teáskanál búzaliszt, só.
Elkészítés: A libát kívül-belül besózzuk, az almát és a fekete ürmöt a liba hasába tesszük. Egy serpenyőbe kevés vizet teszünk, abban a libát lefedve, kis lángon puhára pároljuk. Készítés közben saját pecsenyelevével gyakran öntözgetjük. Röviddel a befejezés előtt levesszük a fedelet és a serpenyőt a forró sütőbe tolva ropogósra sütjük.
Liba zöldséges mártással
Hozzávalók (4 személyre): 3-4 libacomb vagy 1-2 libamell, 2 babérlevél, olaj, só, bors, 1 fej vöröshagyma, 2 cikk fokhagyma, 1 kg leveszöldség (sárgarépa, gyökér, karalábé),1 evőkanál liszt.
Elkészítés: A feldarabolt libahúst az olajon hirtelen megpirítjuk, tálra szedjük. A visszamaradt olajon a hagymát és a fokhagymát megfonnyasztjuk. Beletesszük a babérlevelet és a finomra gyalult leveszöldséget, kb. 10-15 percig pároljuk, majd visszarakjuk a megpirított húst, és kevés húsleveslével felöntve teljesen puhára pároljuk. Amikor elkészült, újra kivesszük a húsdarabokat, a visszamaradt megfőtt zöldségre rászórunk egy evőkanál lisztet, és kevergetve annyi húsleveslével engedjük fel, hogy mártás sűrűségű legyen. A húst visszatesszük a mártásba, még egyszer utoljára összeforraljuk, krumplifánkkal tálaljuk.
Sült libacomb és – mell
Hozzávalók: 2 libacomb + 1 libamell, 4-5 gerezd fokhagyma, őrölt bors, 2 vöröshagyma
Elkészítés: A combokat és a mellet megmossuk, leszárogatjuk, majd a vastagabb húsrészeknél bevagdossuk, és a vékony csíkokra hasogatott fokhagymával megtűzdeljük. Bőrös oldalát beirdaljuk, majd megsózzuk, borssal meghintjük. Egy olyan edényben, amit a sütőbe is tehetünk, a megtisztított, finomra vágott hagymát a libazsíron üvegesre pirítjuk. A húsokat belerakjuk, egy kevés vizet öntünk alá, majd a 220 °C-ra előmelegített sütőbe toljuk (légkeveréses sütőben 200 °C), és saját kisülő zsírjával gyakran locsolgatva ropogósra sütjük. Párolt káposztával és sült burgonyával kínáljuk.
Konyakos libatepertőkrém
Hozzávalók: 2 közepes, héjában főtt burgonya, 2 kemény tojás, 1 vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 25 dkg libatepertő, 2 evőkanál tejföl, 1 kávéskanál mustár, só, őrölt bors, 1 kupica konyak
Elkészítés: A burgonyát, a kemény tojásokat, a vörös- meg a fokhagymával megtisztítjuk, és a tepertővel finomra daráljuk. A tejföllel, a mustárral, a konyakkal ízesítjük, megsózzuk, megborsozzuk, és jól összekeverjük. Kenyérre kenve, nyáron paprikával, paradicsommal, télen savanyú káposztával, karikára vágott hagymával tálaljuk.
Töltött libanyak
Hozzávalók: 1 db libanyakbőr, ¼ kg darált hús, 1 db zsemle, 3 db tojás, ½ fej hagyma, só, törött bors, 1 evőkanál zsír
Elkészítés: A liba melléből ¼ kg-ot megdarálunk, ha azonban a mellet sültnek akarjuk elkészíteni, vagy csak aprólékot vettünk, készíthetjük sertéshúsból is. A darált húshoz hozzáadunk 1 áztatott és kicsavart zsemlét, 1 nyers tojást, kevés zsírban pirított reszelt hagymát, sót, törött borsot és jól összegyúrjuk. 2 tojást keményre főzünk és lehámozzuk. A nyakbőrt vigyázva lefejtjük és jól megmossuk. Azután vékonyabb részét bevarrjuk, a tölteléket a nyakbőrbe vigyázva betöltjük, úgy, hogy a két főtt tojást is belecsúsztatjuk és eligazítjuk, hogy a közepére kerüljenek. Ezután bevarrjuk a nyakbőr másik végét is. Levesben 1 órát főzzük, majd zsírral bekenve a sütőben pirosra sütjük. Felszeletelve, tört burgonyával, savanyúsággal tálaljuk. Hidegen is kitűnő.
Ludaskása sült paprikával
Hozzávalók (10 személyre): 2 liba apróléka (nyak, hát,far, láb, szárny), 1 kg rízs, 4 sárgarépa, 2 petrezselyemgyökér, 20 dkg gomba, 2 vöröshagyma, 20 dkg zsír, 1 kávéskanál őrölt bors, 1 csokor petrezselyem zöld, 5 dkg só, 20 zöldpaprika
Elkészítés: Az aprólékot feldaraboljuk és hideg vízben feltesszük főzni. A zöldségeket karikára vágjuk, s miután a hús megpuhult, hozzáadjuk. Zsíron üvegesre pároljuk az apróra vágott hagymát, petrezselymet, a gombát, és a rizst. Mindezt fölengedjük a félig megpuhult aprólékkal együtt. Sózzuk, és fedő alatt puhára pároljuk, majd összekeverjük az aplólékkal és meghintjük törött borssal. A paprikát sütjük, közben forgatjuk. Ha kész hideg vízbe tesszük, és lehúzzuk a hártyáját. Ecetes, cukros, sós vízben átforgatjuk, állni hagyjuk, lecsöpögtetjük és olajjal meglocsolva tálaljuk a ludaskása mellé.
Falusi libaleves
Hozzávalók (4 személyre): 30 dkg libacomb, 15 dkg burgonya, 10 dkg zöldbab, 5 dkg gomba, 1 db zöldpaprika, 1 db paradicsom, 1 db citrom, 1 nagy fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 1 csomó kapor, 1 dl tejföl, 2 dkg liszt, pirospaprika, 1 db babérlevél, só
Elkészítés: A libacombot kicsontozzuk, zsírját lefejtjük, a húst és a zsiradékot külön-külön kockára vágjuk. A zsiradékot kisütjük, leszűrjük, ebben megfuttatjuk a finomra vágott vöröshagymát és a libahúst, majd meghintjük pirospaprikával és egy kevés vízzel felöntve megpároljuk. Zúzott fokhagymával, sóval, babérlevéllel ízesítjük. Amikor a hús már majdnem megpuhult, beletesszük a kis kockára vágott burgonyát, gombát és az 1 cm-es darabokra vágott zöldbabot. Megfelelő mennyiségű vízzel felöntjük, tejfölből, lisztből készült habarással sűrítjük., beletesszük a finomra vágott kaprot és készre forraljuk, majd szűrt citromlevet keverünk hozzá. Tálaláskor a levesünk tetejére vékony karikára vágott citromot, zöldpaprikát, paradicsomot teszünk.
Libacomb krémmártással, zsemlegombóccal
Hozzávalók (4 személyre): 4 db libacomb, 10 dkg sárgarépa, 5 dkg petrezselyemgyökér, 5 dkg zeller, 1 közepes fej vöröshagyma, 1 csomó petrezselyemzöld, ½ db citrom, 3 dl tejföl, 3 dkg liszt, 1 kávéskanál mustár, 1 db babérlevél, 1 kávéskanál capribogyó, őrölt bors, só
Elkészítés: A sóval, borssal bedörzsölt libacombokat felhevített margarinban erősen körülsütjük, a zöldségek egyharmadát karikára vágva mellétesszük, vízzel felöntjük, citromhéjjal, babérlevéllel ízesítve fedő alatt megpároljuk. A pároló levet tejfölös habarással sűrítjük, leturmixoljuk, citromlével, mustárral ízesítjük és a combokra öntve felforraljuk. Közben a megmaradt zöldségeket metéltre vágjuk és vajban megpároljuk. Tálaláskor a combokat körülöntjük mártással, a párolt zöldségmetéltet ráhalmozzuk, zsemlegombóccal körítjük. Tejföllel, citromkarikával és capribogyóval dekorálhatjuk.
Jó étvágyat kívánunk!
|