A tegnapi szép napsütés után ma újra esett. A szemben lévő hegycsúcsok párába, ködbe burkolóztak. Ilyen időben az embernek nincs kedve az ajtón kilépni.

Mára - szerencsére - nem is terveztem programot. Miután kész lett az ebéd, kezembe vettem a kedvenc újságomat és végignyúltam az ágyon. Szólt a rádió és belefeledkeztem a cikkekbe. Odakint már kezdett sötétedni, engem pedig elnyomott az álom. Az utolsó éber pillanataimban még a derekamra húztam egy takarót. Mindössze fél órát aludtam, de nagyon jól esett. Mire felébredtem már sötét volt odakint. Pedig még alig múlt fél öt.

Csináltam magamnak egy forró csokit, felkapcsoltam az állólámpát és tovább olvastam az újságot. Jártam vele Kubában, - milyen jó is lenne most egy kis napfény, egy kis meleg és egy kis  vérpezsdítő latin zene! - és Thaiföldön, megtudtam néhány érdekes dolgot a vízről, és megnyaltam a számat, miközben a recepteket böngésztem.

Kellemes kis délután volt. Rám fért egy kis kikapcsolódás, rám fért, hogy a gondolataim elkalandozzanak ide-oda. Nem is értem, miért nem csinálok magamnak többször ilyen nyugis délutánokat. Pedig megtehetném. Ilyenkor feltöltődöm energiával, színesebbnek látom a világot, és a kedvem is jobb lesz. Néha meg kell állni ebben a rohanó világban. Mert jó. És ilyenkor rádöbbenek, semmi értelme sincs a rohanásnak, az egész csak a megszokás miatt van.