A japánok már hallgathatják Harcsa Veronika zenekarának új lemezét

2010.09.04
A japánok már hallgathatják Harcsa Veronika zenekarának új lemezét

Japánban már megjelent, Magyarországon hétfőtől érhető el a triphopos elektronikus zenét játszó Bin-Jip első, Enter című albuma.

A tizenkét angol nyelvű dalt tartalmazó lemezre Harcsa Veronika, valamint Gát Anna írt szövegeket. A címadó Enter című dalhoz Pater Sparrow rendezett videóklipet, az album borítóját, grafikai munkáját Ogava Szatosi japán művész készítette. A Bin-Jip idén márciusban mutatkozott be, Harcsa Veronika és Kaltenecker Zsolt mellett Gyémánt Bálint gitározik, Andrew J pedig a ritmusokat, a hangmintákat hozza és szkreccsel. A csapat szombaton az A38-on az Újbuda Jazzfesztivál keretében lép fel.

A műsorban a friss lemez, az Enter dalain kívül lesznek úgynevezett live act-ek is, vagyis a zenészek Andrew J laptopról bejátszott alapjaira fognak szabadon improvizálni.

LEMEZBEMUTATÓ KONCERT: A lemezt szeptember 4-én, az A38-on lehet először megvásárolni, ahol a koncert után a zenekar dedikál is!

További információk a zenekar honlapján >>

Forrás: MTI

Fotó: Glódi Balázs - www.bin-jip.hu

Elküld Nyomtat Lap tetejére
Hozzászólni csak bejelentkezett felhasználók tudnak.
Ha még nincs regisztrációd, itt regisztrálhatsz.
Kommentek: