Szilvagombóc torta lesz idén Az Ország tortája az augusztus 20-i rendezvényen – jelentette be a kormányszóvívő. A nyertes süteményt a veresegyházi Sulyán Cukrászda készítette.
A versenyre idén 20 nevezés érkezett, eddig még soha nem indítottak ennyi finomságot a megmérettetésen. A szakmai zsűri a húsz pályamunka közül 3 döntőst választott, akik közül augusztus elején választották ki a nyertest. A megtisztelő címért folytatott versengés utolsó fordulójában végül a szilvagombóc torta a Széchenyi-eprest és a túrógombóc tortát utasította maga mögé.
A Szilvagombóc tortát az Ipartestület szervezésében az ország több száz cukrászdájában, azonos recept alapján, egyszerre kezdik el készíteni a mesterek, majd augusztus 20-ától folyamatosan árulják. A fővárosban a budai rakparton az augusztus 20-án megrendezett Magyar Gasztro-sétány kiállító standjain is kapható lesz az igazi Sulyán-féle Szilvagombóc torta.
Az ünnepi torta hivatalos felvágására augusztus 20-án 20 órakor kerül sor a Budai Vár Savoyai teraszán, amelyet az MTV élőben közvetít.
A kormány által szervezett augusztus 20-ai "Együtt az Ország!" programon 500 árvízkárosult gyermeket látnak vendégül, akik kellemes feladata lesz, hogy megkóstolják és megegyék majd az 1000 szeletes szilvagombóc tortát.
|

|
3 évvel ezelőtt készült el az első Ország tortája az ország születésnapjára, augusztus 20-ra, amely akkor madártej torta volt. A kezdeményezésből hagyomány lett, a második évben a szatmári szilvatorta nyerte el a címet, tavaly pedig a pándi meggytorta viselhette a megtisztelő címet.
A 2010. év tortája mellett az év fagylaltját is kiválasztották. A kötelező feladat a csokifagylalt volt, amit étcsokoládéból kellett elkészíteniük a mestereknek. A szabadon választott téma pedig a fantázia fagylalt volt, ahol a cukrászok a kreativitásukat mutathatták be. A 2010-es év fagylaltját a csákvári Csuta cukrászda mestere készítette el, amely a Házias Vidámság fantázianevet viseli, és egy fehércsokoládé alapú, szilvapálinkával, szilvalekvárral és fahéjjal ízesített hűsítő édességet takar. |
Az idei verseny győztes tortájához akár A padlás című musical Szilvásgombóc dala is adhatná a zenei aláfestést. A dal szövege pedig a szilvásgombóc torta mindennapjainkra vonatkozó szellemi mondanivalója is lehetne.
|
„Íme a Föld.
Sose lehet tudni, hogy hol van a fent és lent.
Íme az ember.
Nem lehet látni, de ott van a lényeg benn
...
Benne van a kenyér, benne van a víz!
Benne van a tudás, benne van az íz!
Benne van az idő, benne van a só!
Benne van a válasz: embernek lenni jó!”
(A padlás: Szilvásgombóc – Presser Gábor és Sztevanovity Dusán)
|
 |
2010. augusztus 20-tól a szilvagombóc torta számos cukrászda kínálatában elérhető, az árusításában résztvevő üzletek listája, valamint a torta receptje ITT tekinthető meg.
Boldog születésnapot Magyarország!
Fotók: www.cukraszat.net
|